Bükk Maraton 2013: Beszámoló és eredmények + Fotógaléria + képmese
A felnőttek közt Fejes Gábor és Dósa Eszter győzelmével zárult az Egeres-völgy Sport Fesztivál keretében megrendezett XIII. Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny. A Top Maraton sorozat 3. állomásának 37-, 58- és 93 kilométeres távjain, összesen több mint ezer bringás állt rajthoz.
Eredménylista a letölthető fájlok között.
Az 1136 nevezőből 1024 rajtolt el. A Felsőtárkány melletti esemény alkalmával a szervező Nagy SE a vasárnapi verseny kiegészítő-rendezvényeként, szombaton 5 és 13 kilométeren az Egeres-völgy Terepfutást, valamint az utánpótlás-korúaknak Titán-kupa kerékpárversenyt iktatta programba.
A Bükk Maratonon a férfiak hosszú távját az országúti időfutambajnok Fejes Gábor (Agria KTK, ideje 03:58:52) nyerte, megelőzve a hazai maratonok két menőjét, a mindössze 9 másodperccel később, másodikként célba érő Blazsó Mártont (VKE-Nelson) és a szám tavalyi bajnokát, a bükki maraton előző győztesét, az ezúttal mintegy 20 perc hátránnyal befutó Buruczki Szilárdot (Merida Kőbánya TC, 04:20:38).
A női középtávon papírforma-győzelemmel zárt a regnáló többszörös bajnok, Top Maraton összetett-győztes Dósa Eszter (Vitalitas SE Scott – Nutrixxion, 02:56:00), megelőzve a Trek SE kerekesét, Orosz Anitát (03:07:33) és a harmadikként célba érő Poór Brigittát (X2S Haibike Team, 03:10:05).
A XIII. Bükk Maraton abszolút győztesei: Zöld Éva és Somlai András (Berguson Kellys Team, rövidtáv), Dósa Eszter (Vitalitas SE Scott – Nutrixxion) és Bacsek Zoltán (Prosit Cycling, középtáv), Fejes Gábor (Agria KTK, hosszú táv).
A XIII. Bükk Maraton felnőtt győztesei: Mészáros Diána és Somlai András (Berguson Kellys Team, rövidtáv), Dósa Eszter (Vitalitas SE Scott – Nutrixxion) és Naszódi Zsolt (Trek SE, középtáv), Fejes Gábor (Agria KTK, hosszú táv).
Forrás: Bükk Maraton sajtóközlemény
Természetesen mi is ott voltunk a rendezvényen, így most következzen "Blájen" beszámolója:
Az Egeres-völgy Sport Fesztivál keretében, három távon, 1000 kerekes rajtolt el összesen a hétvégén a 13. alkalommal kiírt Bükk Maraton hegyikerékpár-versenyen, ami egyben a Top Maraton Mountain Bike Sorozat harmadik állomása is volt. A király –kategóriában meglepetés eredmény született, az első helyet 2013. magyar időfutam bajnoka, Fejes Gábor szerezte meg a Dr. Bátorfi Aktk színeiben, a defekt miatt második helyre szoruló Blazsó Márton ( VKE-Nelson-Specialized ) előtt.
A hölgyeknél ismét nyert a papírforma és Dósa Eszter idén ( Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion ) zsinórban a harmadik Top Maratonos győzelmét jegyezhette a táncrendjébe.
A Bükk Marcit 37 kilométerre (743 méter szintkülönbség), 58 (1490 m) és 93 kilométerre (2563 méter szint) hirdették meg a Nagy Ádám vezette szervező csapat.
Ha vasárnap Top Maraton, akkor szombaton gyerkőc verseny, így az augusztus 3.-ai Titán Kupát U7 - U13-as korosztályban írta ki a szervező Nagy SE a bringa maraton előnapjára. A társrendezvény, a III. Egeres-völgy Terepfutás két távja 5 és 13 kilométer volt, ahol a 14 éven felüli versenyzőket várta a rendezőség, kísérőrendezvényként pedig szombaton természetjáró túra, kisvonatozás és koncert várta a résztvevőket, ám a prímet mindenképp a Felsőtárkányi Rétesnapok ízkavalkádja vitte, no és természetesen legnagyobb hazai csapatunk új mezének bemutatója.
Az 1070 előnevező ellenére ez alkalommal nagyon sok ismerős, megszokott arc hiányzott a mezőnyből és végül mintegy 1000 bringás rajtolt el 9 és 10 óra között, természetesen távonkénti, csúsztatott rajttal, hogy megküzdjön a vállalt penzummal, valamint a rekkenő hőséggel. A pálya a megszokott – Búr Zsoltot idézve „aszfaltos kör” - volt, ami ideálisnak bizonyult a 37 fokos pokolbéli meleghez. Hosszú, tempós – taktikát megkövetelő, de túl nagy technikai tudást nem igénylő emelkedők, javarészt dózer- és erdészeti utakon, a lefelékben nagyjából ugyanez. Semmi csiki-csuki, inkább hosszú, hihetetlenül poros, tekerős, sotteres lefelék, itt-ott néhány sodrósabb kanyarral. Talán egy szakaszon volt néhány mélyebb, de jól kezelhető nyomvályú. Előfordult néhány bukta is természetesen, de ezt inkább a nagy meleg miatti koncentráció csökkenés okozta, semmint a pálya technikai nehézségei. Annál több volt viszont a defekt! Nem túlzok, ha tíz percenként haladtam el egy-egy defekt berhelő sporttárs mellett és ahogy már fentebb utaltam rá, az Elit hosszú táv végeredményeit is jelentősen befolyásolta ez a technikai „malőr”.
A „röviden” cseppet elszámoltam magam és a biztonság kedvéért két kulaccsal indultam. Fölösleges volt, hiszen a Nagy-csapat olyan jó pozicionálta a frissítő pontot, hogy egy kulaccsal is bőven teljesíthető volt a 36 km és extra itató pont beiktatására sem volt szükség mint legutóbb a Dunán. Bár a teljesség igénye végett hozzá kell tennem, hogy a Suunto Ambit1 amit használok, 658 méter szintkülönbséget mért a megadott 743 m helyett.
Beérkezés és célfotó után ölelés, bringamosás – a nagynyomásúak ezúttal szelídebbek voltak mint szilváson :), kis kerti zuhanyzás, a rajtszám csücsökért cserébe pasta-tészta ízlés szerint (!) édes vagy sós feltéttel, majd élénk dzsembori. Az eredményhirdetés alatt valaki végül csak megnyerte a tombola fődíját is, az 1000 eurós Corratec montit – igaz Bíró Ádám ezért mindent el is követett. Jóelőre tudatta az egybegyűltekkel, nincs tökölés, ha valaki nem pattan fel a nyeremény bicóért fél percen belül, akkor újrasorsolják a nyertest, mert Ő bizony sikoltozva rohanna ha meghallaná a nevét. A módszere hatékonynak bizonyult, harmadjára meg is lett a befutó!
Ami cseppet rendhagyó, mégis remélem, hogy hagyományteremtő lesz, az a Mozgásvilág.hu Evolúció Díj volt, aminek a lényege, hogy a 2013-as Bükk Maraton rövid- és középtávon indulók közül az nyerhette meg a Mozgásvilág.hu Evolúció Díjat, aki a legnagyobb fejlődést produkálta az előző évi teljesítményéhez képest, vagyis, akinek a legnagyobb lett a különbség a tavalyi eredményéhez képest, természetesen a tavalyival azonos távon!
Összességében jól megszervezett maratonon vehettem részt ezúttal is. Így ismét csak azt mondhatom, hogy jövőre, Veletek, ugyanitt, de előtte találkozzunk még a Top Maraton Sorozat negyedik, záró állomásán a Mátra Maratonon szeptember elsején!
Béke!
Blájen
Köszönet a képgalériáért Budai Gyulának!
A rövidtáv nyomvonalát itt találjátok:
http://www.movescount.com/moves/move16779196#
Eddig hozzáfűzött kommentek:
Szilárd sem tavalyi bajnok, sem tavalyi győztes.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.