Giro d’Italia hírek: McNulty etagyőzelme, Frigo a nap hőse, Armirail megőrizte a rózsaszín trikót
Brandon McNulty: ezért a győzelemért érkeztem
Az UAE Team Emirates kiválósága Brandon McNulty nyerte az Olasz Körverseny tizenötödik szakaszát. A Seregno és Bergamo közötti penzum remek csatát hozott, az amerikai kerekes az ír Ben Healy (EF Education-EasyPost) és az olasz Marco Frigo (Israel-Premier Tech) előtt diadalmaskodott.
– Az időfutamot követően nem éreztem magam jól, így tartottam attól, hogy fel kell adnom a Girót. Szerencsére hamar rendbe jöttem, így sikerült szakaszt nyernem, ami már csak azért is nagy dolog, mivel ezért a győzelemért érkeztem. Healy rettenetesen erős volt, csak nagy nehézségek árán sikerült visszaérnem rá. A síkon tisztában voltam azzal, hogy Frigo is felér, sőt vártam is, hiszen a sprintben ez plusz lehetőséget kínált számomra, a szélárnyékából indulva nagyobb esélyem volt Healy ellen. A csapatnak is jól jött ez a győzelem, hiszen ennek tudatában most már száz százalékosan Joao Almeida segítésére tudunk összpontosítani – nyilatkozta röviden a célba érkezést követően McNulty.
Marco Frigo: nem érzek csalódottságot, habár egy pillanatra elhittem, hogy nyerhetek
A fiatal olasz tehetség Marco Frigo többször is leszakadt Ben Healy és Brandon McNulty kettőséről, ám az Israel-Premier Tech bringása nem adta fel, így végül ő volt az, aki megindította a sprintet, melynek végén harmadikként ért célba.
– Lejtmenetben igyekeztem tartalékolni, miközben próbáltam visszaérni a többiekre. Amikor Healy és McNulty elkezdte egymást nézegetni, akkor indítottam. Nem érzek csalódottságot, habár egy pillanatra elhittem, hogy nyerhetek. Ez motivációt ad, ennek kapcsán pedig még biztos, hogy fogok akciózni – ecsetelte a történteket Frigo.
Bruno Armirail: nehéz napunk volt
A Groupama-FDJ sikerrel védte meg a rózsaszín trikót, így Bruno Armirail a verseny éllovasaként vághat neki az utolsó hétnek.
– Nehéz napunk volt, mivel Einer Rubiónak megvolt az esélye arra, hogy átvegye a vezetést összetettben. Ennek kapcsán kontroll alatt kellett tartanunk a történteket. A minap még nem értettem, hogy mit jelent az, ha nálunk van a Maglia Rosa, de ma már tudom, hogy ez nem is olyan egyszerű. Boldog vagyok, hogy megtartottuk a mezt, megkönnyebbülést érzek, hogy így mehetünk pihenőre – így Armirail a díjátadóra várva.
Fotók: Giro d’Italia.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.