Giro d'Italia hírek: az erősebb versenyző nyert Val di Zoldban, Thomas növelte az előnyét, jön a Tre Cime di Lavaredo
Az olasz bajnok sikere, miközben Thibaut Pinot ismét alulmaradt
Az olasz bajnok Filippo Zana győzelmét hozta az Olasz Körverseny tizennyolcadik szakasza. A Team Jayco-AlUla kiválósága a francia Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) ellen küzdött meg az etapsikerért.
– Először is a csapatomat illeti a dicsértet, hiszen ez az első szezonom a WorldTourban, a vezetőség pedig mindent megteremtett ahhoz, hogy a lehető legjobb formában állhassak rajthoz az idei Girón. Egyelőre nem igazán hiszem még el azt, hogy olasz bajnokként nyertem szakaszt az Olasz Körversenyen. Pinot kerekén maradtam a végén, s habár a pályafutásom eddigi részében nem nagyon voltam még ilyen szituációban, de bíztam abban, hogy maradt még bennem annyi, ami elég lehet a győzelemhez – nyilatkozta Zana a célba érkezést követően.
– Nem gondoltam volna, hogy lehet még esélyem egy szakaszgyőzelemre az idei Giro d d'Italián. A végén sajnos már nem éreztem túl jól magam, mondhatjuk úgy is, hogy mindenem fájt, ráadásul beférkőztek a fejembe a korábbi negatív emlékek. Zana erősebb volt nálam, megérdemelten nyert. Bízom benne, hogy a hegyi összetett kék trikóját megőrizhetem, így dobogóra állhatok Rómában – mondta kissé csalódottan az idény végén visszavonuló Thibaut Pinot, aki a tizenharmadik szakasz után a tizennyolcadikon is másodikként ért célba.
Geraint Thomas: a Giro még nem dőlt el
Összetettben továbbra is a brit Geraint Thomas vezet, az INEOS Grenadiers kerékpárosa ráadásul éppen a tizennyolcadik szakasz napján ünnepelte a harminchetedik születésnapját.
– Ez egy jó nap volt, hiszen növelni tudtam az előnyöm Joao Almeidával szemben, miközben Primoz Roglic hiába próbálkozott, nem tudott leszakítani. Nagyon erős volt, ráadásul általában teljesen váratlan módon indul meg, így nem volt könnyű dolgom. A Giro azonban még nem dőlt el, észnél kell lennem a folytatásban is – vélekedett Thomas a díjátadóra várva.
Giro d'Italia 19. szakasz: Longarone-Tre Cime di Lavaredo, 183 kilométer
Longarone és a Tre Cime di Lavaredo emelkedőjén kijelölt célvonal között egy 183 kilométeres, öt kategorizált emelkedőt tartogató, hegyi befutós szakasszal folytatódik a 106. Olasz Körverseny. Sokak szerint ez a viadal királyetapja, hiszen az emelkedők, nevezetesen a Passo Campolongo (2. kategória, 4 km, 7%), a Passo Valparola (1. kategória, 13.9 km, 5.7%), a Passo Giau (1. kategória, 9.8 km, 9.3%), a Passo Tre Croci (2. kategória, 8 km, 7.2%) és hegyi befutóként a Lavaredo (kiemelt kategória, 7.1 km, 7.8%) szinte pihenést sem hagyva követik egymást. A penzum során 5400 méternyi szintet kell leküzdenie a kerekeseknek.
Ami az esélyeket illeti, érthető módon itt már nincs ok a tartalékolásra, ennek megfelelően pedig az összetett győzelemért küzdők csatája várható.
Fotók: Giro d'Italia (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.