Giro d'Italia hírek: pályafutása legnagyobb sikerét aratta Denz, nyugis napon van túl Thomas, jön a Crans Montana hegyi befutója
Nico Denz: hatalmas dolog az, amit elértem
Egy viszontagságos szezont követően a Team DSM csapatától a BORA-hansgrohe sorához szerződött Nico Denz, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva nyerte meg az Olasz Körverseny tizenkettedik szakaszát. A nap szökéséből előbb négyen mentek tovább, majd három főre csökkent a csoport létszáma, a trió sprintjéből pedig a BORA-hansgrohe kerékpárosa került ki győztesen.
– Nem igazán találom a szavakat, nem tudom, hogy mit kell ilyenkor mondani. Büszkeséget érzek, hatalmas dolog az, amit elértem. Az eredeti terv az volt, hogy Bob Jungels vagy Patrick Konrad kerüljön be az élcsoportba, Bob viszont nem érezte magát túl jól, ezért szabad utat kaptam. Amikor még együtt haladt az elmenés, akkor sajnos nem nagyon dolgoztunk össze, s habár az esélyesek nem közeledtek hozzánk, de ebben a formában nem volt túl sok értelme közösen erőlködni. Megkezdődtek a próbálkozások, én pedig elől találtam magam abban a kvartettben. Szerencsére a szakasz előtt alaposan áttanulmányoztam az etap utolsó kilométereit, így kész tervem volt arra, hogy mikor kell megindítanom a sprintet. Bíztam magamban, ez pedig kifizetődött – nyilatkozta röviddel a célba érkezést követően Denz.
Geraint Thomas: minden úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna
Az összetett esélyesei viszonylag lazára vették a Bra és Rivoli közötti 185 kilométert, így Geraint Thomas (INEOS Grenadiers) magabiztosan őrizte meg a rózsaszín trikót.
– Minden úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna. A nap szökése hamar ellépett, ezt követően velük már nem is nagyon törődtünk, csupán arra figyeltünk, hogy a különbség egy behatárolható időkorláton belül maradjon. Tao kiesése hatalmas csapás számunkra, hiszen két kártya helyett, csak egy maradt. Éppen ezért változtatnunk kell a taktikán, de remek a morál a csapaton belül, így nem aggódom. Korai még az összetett végkimeneteléről beszélni, hiszen öt hegyi szakasz vár ránk, arról nem is szólva, hogy igazi kemény csata a Maglia Rosáért küzdők között még nem volt – mondta a díjátadó után Thomas.
Giro d'Italia 13. szakasz: Borgofranco d'Ivrea-Crans Montana, 199 kilométer
Egy az összetett szempontjából igencsak meghatározó etappal folytatódik a 106. Olasz Körverseny. Borgofranco d'Ivrea, valamint a Crans Montana között 199 kilométer vár a kerekesekre, három első kategóriás emelkedővel, sorrendben a Salita del Gran San Bernardo (25,9 km, 5%), a Croix de Coeur (15,5 km, 8,6%) és hegyi befutóként a már említett Crans Montana (12,9 km, 7,3%) kerül a mezőny útjába.
Ami az esélyeket illeti, a sportág szakértői egyetértenek abban, hogy jöhet Geraint Thomas (INEOS Grenadiers), Primoz Roglic (Jumbo-Visma) és Joao Almeida (UAE Team Emirates) első nagy csatája, de Damiano Carusót (Bahrain-Victorious) sem szabad idejekorán leírni.
Fotók: Giro d'Italia (press).
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.