Országútis hírek külföldről: a napokban már görgőre pattanhat Pogacar, Bruyneel semmit sem bánt meg, Viviani is visszatér a TDH-ra
Hat hét kihagyás vár Tadej Pogacarra
Adrian Rotunno, az UAE Team Emirates csapatorvosa nyilatkozott Tadej Pogacar állapotáról. Mint ismert, a kétszeres Tour de France-győztes a Liege-Bastogne-Liege klasszikusán sérült meg, csuklóját törte és még aznap este meg is operálták.
– Tadej bal csuklójában most egy csavar segíti a csonttöredékek helyre igazítását. A műtét jól sikerült, a versenyzőnk már hazautazott. A sérülés jellegéből adódóan a teljes felépülés hat hetet vesz majd igénybe. Néhány napon belül már elkezdheti a görgős edzéseket – mondta a csapatorvos. A bukásban ugyancsak megsérülő Mikkel Honoré (EF Education-EasyPost) agyrázkódást, valamint könyök- és vállsérülést szenvedett.
Johan Bruyneel: semmit sem bántam meg a múltamból
Még a Liege-Bastogne-Liege előtt adott nagyinterjút az egyik belga sajtóorgánum megkeresésére Johan Bruyneel, aki hét Tour de France-t „nyert” Lance Armstrong sportigazgatójaként. A belga szakember elmondása szerint semmit sem bánt meg a múltjából.
– Érdekes volt az a tény, hogy a legtöbb ember szemében arrogánssá váltunk. Igazából nem tettünk mást, csupán folyamatosan nyertünk. Nem volt B-opciónk csak A, az pedig a siker volt, erre koncentráltunk. Eközben a média egyfajta zavaró tényezővé vált számunkra, ez pedig odáig fajult, hogy arrogánsan viselkedtünk velük szemben, amit az egyszerű szurkoló is érzékelt. Amikor eltiltottak, azt nagyon rosszul viseltem, kitaszítottnak éreztem magam, de mára már megbékéltem a dolgokkal. A Tour-győzelmekről csak annyit, hogy azért az kissé nevetséges, hogy most az almanachokban hét éven keresztül senki nem nyerte meg a versenyt. Ami engem illet semmit sem bántam meg a múltból. A kilencvenes években volt egy rendszer, vagy beálltál a többiek közé, vagy minden versenyen DNF került a neved mellé, akkor csak így lehetett nyerni. Lehet tagadni ezeket a dolgokat, de ez így működött – nyilatkozta a belga lap hasábjain kendőzetlenül Bruyneel.
Tour de Hongrie: olimpiai bajnok sztársprinter is érkezik a versenyre
Elia Viviani is ott lesz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnyében, hiszen 2022 után ismét rajthoz áll az INEOS Grenadiers olasz sprintere. A harmincnégy esztendős Viviani országúton 2019-ben Európa-bajnok, pályán 2016-ban omniumban olimpiai bajnok volt, utóbbi szakágból két vb-aranya és nyolc Eb-elsősége is van. A 2018-as Giro d'Italián megnyerte a pontversenyt, az Olasz Körversenyen eddig öt, a Vuelta a Espanán három, míg a Tour de France-on egy szakaszon diadalmaskodott.
Viviani a harmadik sztársprinter, aki visszatér a Tour de Hongrie-ra, a tavaly már szerepelt egyaránt holland Dylan Groenewegen (Team Jayco-AlUla) és az Európa-bajnok Fabio Jakobsen (Soudal- Quick-Step) is indul az előzetes rajtlisták alapján, illetve először áll rajthoz az ausztrál Caleb Ewan (Lotto Dstny) is.
A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. Magyar Körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.
Fotók: velo.hu archívum és Halmágyi Zsolt/tdh.hu.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.