Tour de Hongrie 4. szakasz: a svájci Yannis Voisard a királyetap győztese!
Yannis Voisard (Tudor Pro Cycling) egy késői támadást követően szólóban aratott diadalt a Tour de Hongrie királyszakaszán a Pilisben. A svájci pályafutása első profi sikerével a 3. helyre jött fel az összetettben. A legnagyobb esélyesek együtt értek célba, Marc Hirschi megőrízte a sárga trikót.
Martonvásárról, a Brunszvik-kastély szomszédságából rajtolt a Magyar Kerékpáros Körverseny 4. szakasza. A 206 kilométeres királyetapot kiemelt érdeklődés övezte, hiszen öt kategorizált emelkedőjével és a Dobogókő hegyi befutójával az összetett győzelem sorsáról volt hivatott dönteni.
A rajtszalagot Eisenkrammer Károly főszervező; a verseny nemzetközi nagykövete, Stephen Roche; Martonvásár polgármestere és a szakasz védnöke, dr. Szabó Tibor; a Marton Genetics cégcsoport vezetője, Sándorfy András; a Remred Kft. tulajdonosa és elnöke, dr. Sárhegyi István; illetve a Pannónia Szíve és Velencei-tó területfejlesztéséért felelős kormánybiztos és országgyűlési képviselő, Tessely Zoltán vágták át. Ezt követően lovas huszárok vezették ki a mezőnyt a lassúrajtra, majd az éles indítás után azonnal megkezdődtek a támadások.
A nap elmenésébe végül hat versenyző került be: a piros trikóra hajtó Sebastian Schönberger (Human Powered Health), a tegnap is támadó Dries de Bondt (Alpecin - Deceuninck), Yves Lampaert (Soudal - Quick-Step), David Martin (EOLO - Kometa), Matyas Kopecky (Team Novo Nordisk) és Jasper de Buyst (Lotto Dstny). A szakasz eleje sík terepen zajlott, a három gyorsasági részhajrát Etyeken, Bicskén és Esztergomban egyaránt Dries de Bondt nyerte meg. Közben a mezőnyben a sárga trikós Marc Hirschi csapata, az UAE Team Emirates igyekezett kontrollálni az eseményeket.
Az utolsó 100 kilométeren aztán már az emelkedőké volt a főszerep. Schönberger rögtön a Két-bükkfa-nyereg második kategóriás kaptatóján megindult, 10 pontjával pedig átvette a vezetést a hegyi pontversenyben. Pilisszántó második megmászása előtt aztán komoly vitába keveredett de Bondttal, majd végül visszamaradt a főmezőnybe. Később David Martin és Matyas Kopecky is leszakadt a szökevényekről, így a három belga maradt elől. 20 kilométerre a céltól még mindig 3,5 perc volt az előnyük, így felcsillant a remény, hogy akár haza is érhetnek. A topcsapatokat inkább az összetett, mintsem a szakaszgyőzelem érdekelte, Schönberger leszakadásával pedig nem maradt számukra veszélyes ember az élcsoportban.
A tempó csak az utolsó körön kezdett igazán fokozódni - előbb a DSM vette át az irányítást, majd az INEOS igyekezett ismétlődő akciókkal gyengíteni a sárga trikós csapatát. Az utolsó UAE-s segítő, Finn Fisher-Black 5 kilométerre a céltól szakadt le - ezt követően folyamatosan érték a támadások Hirschit, akinek egyedül kellett megküzdenie riválisaival.
A Dobogókő egyre inkább lankásodó emelkedőjén 2 kilométerre a céltól sikerült megfogni a szökés utolsó két emberét, de Buystöt és Lampaertot. Ezelőtt nem sokkal indult a Tudor svájci hegyimenője, Yannis Voisard, akit már senki sem ért utol a célig, így megszerezte pályafutása első profi győzelmét, az összetettben pedig egészen a harmadik helyig jött előre!
A többi összetett esélyes együtt érkezett meg a célba: a csoport végül a második helyért sprintelhetett, amit Thibau Nys (Trek - Segafredo) szerzett meg Sylvain Moniquet (Lotto Dstny) elől. Hirschi a negyedik helyen futott be, így megtartotta a sárga trikót. A verseny legjobb magyarja ezúttal is Dina Márton volt, aki a 25. helyen futott be, 48 másodperc hátránnyal.
Eredmények:
A piros trikó hegyi részhajrás sikereinek köszönhetően Sebastian Schönbergerhez került, aki ha befejezi az utolsó szakaszt, biztosan meg is tartja azt. A zöld trikóért hatalmas harc lehet: Matus Stocek részhajrásikereinek köszönhetően még mindig vezet, ám több sprinter is pályázik a trónjára. A fehér trikó továbbra is magabiztos előnnyel Dináé.
Május 14-én (vasárnap) a 150 éves Budapesten egy 150 kilométeres sík etappal zárul a Tour de Hongrie, így az összetett állása jó eséllyel a verseny végeredménye is lesz.
Fotók: Tour de Hongrie.
A hivatalos kommüniké a letölthető fájlok közt!
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.